Mérgezett a csönd,
elgurul a gyöngy:
kacaj malaszttal
teljes falakat
emelünk lassan,
keresünk magas
hangokat halkan
hegyezünk…
Alakba
önt ma úgyis a lét,
s felkelsz, ó elítélt…
Járj hát csöndes szókat,
s keresd az echókat,
együtt rendet,
egyen fegyelmek
karjai várnak,
te ne üzenj mának,
se holnapra
kitéve asztalra,
nekem nem kell a jel,
mert nem is érdekel,
maradok inkább
kérdőjel, hiány…
Az ösztönös rendben
egyedül csendre
beállítva.
Egyedül
2009.01.25. 17:50 | lkate | Szólj hozzá!
Címkék: vers egyedül
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mylit.blog.hu/api/trackback/id/tr68901591
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
