Fények néznek, nem alakok: támadnak felém,
sötét és világos, mint akaratlan rém,
kényeskedve nyújtja hajam,
hogy legyek szörnyű én is. Magam
hajlította drót véd meg,
menekülni félsz s minek? Kérded
talán. Csak nézzetek rám,
a válasz válik mozdulattá
arcomon. Félek
és fogyok egyre,
kik kértek,
hogy legyek
szépen,
lassan,
magam,
én.
Fények néznek
2009.01.25. 17:57 | lkate | Szólj hozzá!
Címkék: vers fények néznek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mylit.blog.hu/api/trackback/id/tr55901610
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
